Mindenszentek és a szeretet

Ez a bejegyzés egy szívemhez nagyon közelálló, Amerikában élő barátnőm miatt született. Erika ma értesített, hogy férje (Greg) múlt péntek éjjel csendesen, békésen és szeretetben, nyugodt szívvel ment el. 55 éves lett volna tavasszal. Sok módszert kipróbáltak, de végül a rák nyert. Elszomorodtam, és az is eszembe jutott, hogy mindig azoknak a nehezebb, akik itt maradnak és igyekeznek az új helyzethez alkalmazkodni.

Nem is tudom mi a jobb a hozzátartozóknak. Ha a szeretett személy hirtelen távozik, pl. egy baleset következtében vagy a betegség hosszabb lefolyású és így (elvileg) van idő elrendezni a dolgokat. Persze ehhez arra is szükség van, hogy szeretetteljes, nyílt és őszinte kommunikáció legyen az érintett felek között. Milyen könnyű leírni ezeket a szavakat, ugyanakkor milyen ritkán találkozunk vele a mindennapokban.

Aztán emlékeztettem magam arra, hogy nem az számít, hogy milyen körülményeim vannak, hanem az, hogy hogyan érzem magad benne. Éppen nagyon sajnáltam a barátnőmet, a gyerekeket és persze magamat. Miért is? Az ok nem is fontos. Az életben a legfontosabb a szeretet, az önmagunk szeretete. Szóval a további önsajnálat helyett a HÁLÁT választom, mert ezzel segítek magamon a legtöbbet és csak akkor tudok másokat is támogatni, ha én rendben vagyok (lelkileg és testileg is). Ez a dolgom. Ez a legtöbb, amit a barátnőmért is megtehetek. Ha szüksége lesz rám, akkor majd ott legyek és úgy támogathassam, ahogy mindkettőnknek a legjobb.

Amikor majd Mindenszentekkor mécsest gyújtok illetve Rustyval egészségügyi sétára megyünk, akkor Gregre gondolva megfogalmazom miért is vagyok hálás, amiért ismerhettem őt. Ettől már jobban is érzem magam, habár a szemembe azért könnyek gyűlnek. Ez rendjén is van így. Te miért és kiért adsz hálát ezen a hétvégén?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.