Értelem és érzelem kutyás szemmel

Az érzelmek kimutatása van, akinek könnyen és van, akinek nehezebben, megy. Kitartóan gyakorlatozom Rustyval a kutyaklubban, mert készülünk az augusztus 20-i kutyás bemutatóra. Igazi nyári nap van, egyre nehezebben viseljük a hőséget, mindketten szívesebben tartózkodunk az árnyékban. Bízom benne, hogy legalább a fellépésünk idején picit felhős lesz az ég, ami megkönnyítené a koncentrációt mindkettőnk számára. Szóval éppen pihegünk az árnyékban és megsimogatom, mert jól esik és nyugodtan is viselkedik. Ekkor kapok pár kérdést, ami elgondolkoztat.

 

Q: Miért simogatom a kutyámat?

Q: Kinek esik jól? Nekem vagy a kutyának?

Q: Nem kapok elég simogatást a páromtól?

Nos, vannak olyanok, akik akkor simogatják meg a kutyájukat, amikor azok rendben végrehajtanak egy feladatot vagyis a teljesítményt honorálják.

Vannak, akik folyton simogatják a kutyájukat, akár jól viselkedik, akár „rosszul” vagyis sok mindent megengednek nekik.

Én egyensúlyra törekszem, mert simogatással jutalmazom (egy-egy jutalomfalat kíséretében), ha megcsinálja a kért feladatot és akkor is megsimogatom, ha csak nekem van rá szükségem (vagy éppen neki) és ő egyébként nyugodt és megadó állapotban van. Az én ebem „terápiás” célokat szolgál és nem „csak” munkakutya.

Ez az élmény arra ösztönöz, hogy elgondolkodjam azon vajon mi is a kutyák szeretetnyelve, melyek azok a jelek, amikből azt olvashatjuk ki, hogy boldogok vagy éppen arra vágynak, hogy mi is kifejezzük a szeretetünket. Erről fog szólni a következő bejegyzésem.